Hitélet

Minden vasárnap istentiszteletet tartunk 10 órai kezdettel a Református Templomban, (illetve november 1-től a következő év Húsvétig az isten-tiszteleteket a fűthető gyülekezeti teremben tartjuk; Tiszaroff, Szabadság út 37.).

Hisszük, hogy minket Isten Szentlelke hívott egybe, hogy dicsérjük Őt, meghalljuk az Ő szavát, és arra válaszoljunk adományainkkal, imádságainkkal és szolgálatainkkal. Istentiszteleteink a református hagyományokat és tanítást követik, amely hitünk és meggyőződésünk szerint összhangban áll a Szentírás tanításával. Így istentiszteleteinket a következők alkotják: összegyülekezés Isten nevében, Isten Igéjének hirdetése, felelet imádságban és hálaadásban, Isten nevében való távozás.

A gyermek és felnőtt keresztelések istentiszteleteink alkalmai és azoknak szerves részei. Házasságkötések megáldása valamint temetési szertartások szintén gyülekezeti életünk részét képezik. Az asszonykör tagjai minden csütörtökön du. 2-től házitésztakészítésre jönnek össze.

A hitoktatás is szépen beindult. A hitoktatásban résztvevő gyermekek létszáma évről-évre növekszik. A szereplésekre a tanévben több alkalom is nyílik, talán a legszebb és leglátogatottabb ezek közül is az immáron rendszeresnek számító Szentesti istentisztelet és a hozzá kapcsolódó betlehemes műsor.